A "DHV 1124" biléta tulajdonosának emlékei

Dunamenti Erőmű Nosztalgia

Képek a régi "ABDE" részről 1.

"ABDE" vezénylői folyosó részlete a "C" rész felől közelítve. Jobbra a lépcsőházból nyílt a vezénylő, balra a kazán mintavételi állványt rejti az elosztószekrények fala. Távolabb pedig az irodaépületbe kanyarodott a folyosó. Balra a nagy forgó ablakok szolgálták a szellőztetést is. 

ab_folyoso_es_mintavetel_mg_2171.jpg

 

Kazán mintavételező állvány a folyosó mellett

ab_kazan_mintavetel-1_mg_2168.jpg

 

A kazán mintavételi állvány másik irányból fényképezve

ab_kazan_mintavetel-3_mg_2172.jpg

 

"ABDE" vezényló a '70-es években. Jobb szélen Farkas György a fénykép készítője 

abde_vezenylo_vagott.jpg

 

"AB" kazán kezelőjárda, háttérben a lépcső a vezénylői folyosóhoz vezet

ab_kazan_kezelojarda_mg_2616.jpg

 

"AB" kazán kezelőjárda a táptartály szint magasságában

ab_kazan_kezelojarda_mg_2669.jpg

 

"AB" kazán kezelőjárda

ab_kazan_kezelojarda_mg_2690.jpg

Két munkahely közt

A százhalombattai terepszemle eredménye, az Erőműben tapasztalt szeretetteljes fogadtatás és az előfelvételi javaslat olyan érzést keltett bennünk, hogy jó úton járunk. Olyan ajtón kopogtattunk, ahol szinte ránk vártak és ez a fogadtatás első perceitől kezdve nyilvánvaló volt. Március elseje, munkába állásom tervezett napja csütörtökre esett. A felmondási idő 1 hónap volt, tehát volt egy hetem a felmondásra.

zmkmf-kicsi.jpgMásnap nem is nagyon kellett törnöm a fejemet, miképpen jelentsem be szándékomat. Az történt ugyanis, hogy az egyik főtiszt olyan magánjellegű feladatra kért meg, amelyet ugyan elvégeztem neki, de a kezdetben hangoztatott igénytelensége a munka minősége iránt egyre magasabb lett. és ez a feladat többszöri, ismételt elvégzésével járt. Mai eszemmel azt mondanám csicskáztatott, miközben a saját titkárnője a körmét lakkozta unalmában, ő pedig nekem nem volt feljebbvalóm, csak a kisebbik főnökömnek. Tehát ebben a helyzetben, a szerencse úgy hozta, hogy nem is nagyon kellett a felmondásom indoklásán gondolkodnom, mert ez a megalázó helyzet ezt szinte kikényszerítette. Mulatságos volt a helyzet, mert K.L. főhadnagy et., akinek az őrnagy et. előljárója volt, mindent elkövetett a parancs megtagadásából adódó helyzet megnyugtató rendezésére, miközben mindkettőnk parancsnoka K.S. alezredes et. (akinek mellérendelt tiszttársa volt az őrgy. et.), ezt a helyzetet csak nagyon nehezen tudta a komolyság látszatának megőrzésével kezelni. Így még aznap beadtam a felmondásomat február 28-i dátummal, amit el is fogadtak. A leszámolás napján behívatott az alakulat elhárító tisztje is, és részletesen beszámoltatott az esetről. Később tudtam meg a volt kollégáktól, hogy az őrnagy elvtársat az állománytábla módosításával áthelyezték valahová. A Honvédségtől való elválásom így a vártnál is könnyebb, zökkenőmentesebb volt. Ismét egy olyan esemény, amely megerősített bennünket abban, jó útra léptünk.

Március elsején, csütörtökön reggel munkakönyvvel és MIL lappal jelentkeztem a Személyzeti Osztályon Márton Imrénél. Leültetett és azt mondta: Ugyan a "C" részen Mülbacher és Borbély elvtársak írták alá a felvételi javaslatomat, de ő úgy gondolja, nem hozzájuk fog irányítani felvételre, hanem az "F" részre, ahová érzése szerint hamarosan amúgy is átkerülnék. Így zökkenőmentesebb lesz a betanulásom, mivel nem kell megtanulnom a régit, ami csak zavart okozna az új berendezésekkel való megismerkedésem során. Azért is tudja ezt az átirányítást megtenni, mert az "F" részre eddig csak az erőműves tapasztalattal rendelkező régi munkatársak kerültek kiválogatásra. Ők már januártól tanulják az anyagot és ismerkednek a berendezéssel építés közben a helyszínen. A vállalat vezetése március elsejével nyitotta meg az új munkaerők felvételét a most épülő "F" üzembe. Így én abban a szerencsében részesültem, hogy az elsők közt lehettem az "utcáról jöttek" kategóriában.  Aznap még Kern József és Cseresznye Gábor érkezett. Így aztán Kolozár Györgynél kellett jelentkeznem felvételre. A stáb Mészár Sándor, Ábrahám Lajos, Varga Attila, Németh Antal és Ábrahámné Babi volt. 

eroterv-2.JPGA Személyzeti Osztályon még a párt és KISZ tagságról kérdeztek. KISZ tag voltam, de tekintettel bejárói státuszomra kértem, hadd maradjak a régi alapszervezetemnél, ahol sok jó rendezvény volt és szívesen jártam oda. Abban maradtunk, ha leköltözöm, akkor igazolok át az itteni alapszervezethez. Ebben maradtunk, majd megkaptam a séta-papírt és sétáltam vele. 

Az orvosi vizsgálat volt a legjobb. Darázs doktor már nem volt bent, ezért az asszisztens, Oláh Györgyné megkérdezte voltam-e katona és van-e jogosítványom? Mivel mindkettőre igent válaszoltam, ezért aláírta a felvételi lapomat. A raktárban megkaptam a DHV 1124 számú bilétát ami belépőként és vállalati igazolványként szolgált, munkaruhát, sisakot, és zseblámpát. Az osztály irodán kaptam tollat, ceruzát, egy spirál füzetet és az ERŐTERV Közlemények Különszámának egy példányát, ami a 215 MW-os blokkokból épülő "F" rész bemutatásáról szólt. Németh Antal főművezető lekísért a 120 kV-os szabadtér külső területén lévő, volt VERTESZ  barakkba, ahol az első blokk személyzetéül kiválasztott, tapasztalt kollégáknak bemutatott. Révész Kálmán, Joó Imre, Kollár József, Bonyhádi József, Szeder István, Koren Mihály, Lyahov Miklós, Heiter János, Hidas Pali, Mészáros István, Lieber Gyuri bácsi nevére emlékszem a kezdő csapatból. Műszakvezetők voltak: Kirner Zoltán, Kolter Gyula, Darufalvi Miklós és később jött Rakovics Mihály.

Itt volt az ideiglenes helyünk a betanulás idején

d-022-mod.jpg

 Aznap már nem volt több előadás, így kimentünk a területre, megnézni az épülő erőművet, a 8-as blokkot. A készültségi állapootról egy 1972-ben készült felvétel árulkodik.

d-060-kicsi.JPG

 A műszakos busz délután háromra volt a Kosztolányi Dezső téri végállomáson. Az első munkanapomon túl voltam az erőműben. 

Bemutatkozás

Solymosi László vagyok. Az erőművesek közül sokan Pixiként ismernek, ezért itt is ezt a nevet használom.


apa-3_cr.jpgAz erőműben eltöltött utolsó éveimben feladataim közé tartozott az erőmű műszaki dokumentációjának a kezelése. Ez azzal is járt, hogy a fellelhető fényképeket én gyűjtöttem össze és archíváltam. Amikor a régi rész bontása megkezdődött, akkor pedig vezérigazgatói engedéllyel, napi rendszerességgel jártam a területet és igyekeztem minél többet megörökíteni a bontásra ítélt létesítményekből, valamint a bontási munkákból. Azonban nem csak ekkor kezdtem fényképezni, mivel már előtte Farkas Györgytől nyugdíjba vonulásával átvettem ezt a tevékenységet. Ez az üzemi események adminisztrációjával, üzemzavarok kivizsgálásával kapcsolatos tevékenységemhez is kapcsolódott. Ebben a blogban emlékeim képeskönyvét teszem közzé, mivel értesültem a Facebook-on megindult nosztalgia hullámról. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a régi erőműrész bontásának előrehaladása megteremtette az igényt a még fellelhető emlékek rendezésére és közkinccsé tételére. Ehhez a munkához szeretnék hozzájárulni a bloggal!

A képekről:

A blogban felhasznált képek szerzősége vegyes. A régi képek esetében szerzőként szóbajöhető személyek Benki Tibor  munkavédelmi felelős és Farkas György, akik az Erőmű vezetőség tudtával és jóváhagyásával fényképeztek. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az általam kezelt fényképek közt másoktól származóak is voltak/vannak. 

Azért tartom ezt fontosnak mindjárt az elején közölni, mivel a Facebook-on a Százhalombattai Városi Archívum kezelője által feltett képeknél meglepetéssel vettem észre, hogy számos, az Erőmű archívumából kikerült kép esetében szerzőként Potháczky Péter neve szerepel. Ezzel pedig valótlanságot állít valaki. Nem kívánok abban dönteni, hogy a valótlanság jóhiszemű tévedésből, vagy félrevezetésből származik-e? Potháczky Péter ugyanis azokat az archív felvételeket nem készíthette, már csak életkoránál fogva sem! Ő legfeljebb adományozóként szerepelhet ezen képek esetében! 

A blogban közölt képeket ezért "a Dunamenti Erőmű archívumából" felirattal és a blog címadó ereklyéjének képével fogom vízjelezni! Annak ellenére teszem ezt, hogy sok képnek én vagyok a szerzője, de mivel ezt munkakörömmel összefüggésben követtem el, ezért nem kívánom a magam szerepét különösebben kiemelni. 

Ha valaki megtiszteli a blogot saját fénykép beküldésével, akkor a blog vízjele mellett a nevét is fel fogom tüntetni a képen vízjel formájában. A blogban közölt szöveg és képanyag a blogra mutató érvényes hivatkozással vehető át! Amennyiben valakinek kedve van saját történet beküldéséhez, akkor azt szívesen fogadom! A hozzászólásokban pedig várom a fényképekhez fűzött magyarázatokat, a képeken szereplő személyek megnevezését!

Tisztelettel: Solymosi László, alias pixi50 

A kezdet

Az erőműben eltöltött évtizedek - talán nem tévedek nagyot - mindenki számára életre szóló élményt jelentettek. (Akinek nem, az úgysem fogja ezt a blogot megtalálni!) A DHV a szocialista iparosítás kiemelt létesítménye volt, ennek számtalan előnyével, mely még azon kollégáinknak is sorsfordító volt, akik néhány év után máshol próbáltak szerencsét. Százhalombatta város és a két ipari nagyberuházás iránti kiemelt országos figyelem a zöldmezős beruházások viszonylag mostoha körülményeit a szociális juttatásokkal, a közösségi élet intenzív támogatásával ellensúlyozta. A két nagyvállalatnál vállalt munka lakáshoz jutást, kiszámítható jövőt, továbbtanulási lehetőséget és munkahelyi előmenetelt ígért. 

Legtöbben a lakás miatt jöttünk Százhalombattára dolgozni. Én is így voltam ezzel. Budapesten a '70-es években akár 10-15 évet is kellett várni egy bérlakás kiutalására. Mivel én az V. kerület hivatali negyedében nőttem fel, számomra a '60-as évek közepén a Kelenföldi református templom a későbbi budai Skála mellett, már nagyon vidékies környezetet jelentett. Ezért, és gyermekkorom nyarainak kisvárosi tapasztalatai alapján egy vidéki kisvárosba költözni vonzóbb lehetőség volt mint egy újpalotai vagy káposztásmegyeri lakáskiutalás (10-15 év múlva!)  Nem beszélve arról az otthonosság-érzetről, amit teremtett a számomra ismeretlen ismerősök öröme a dunántúli kisvárosban akik megtudták, hogy apám és anyám fia vagyok. Pesten ezt valahogy mindenki természetesnek vette. 

Amikor ezeket a lehetőségeket végig gondoltam, még nem tudtam, hogy Százhalombatta lesz ahol elképzeléseim valóra válnak. Azt sem tudtam, hol van Százhalombatta, csak azt tudtam, hogy meg kell próbálni. Vasárnap este felhívtam a MÁV központi tudakozóját és megkérdeztem, mikor indul másnap vonat Százhalombattára. A következő kérdésem, hogy honnan...? Erre a hölgy elnevette magát és mondta: a Déliből. Másnap reggel leendő feleségemmel leszálltunk a battai vasútállomáson és kerestük, hogyan juthatnánk el az olajfinomítóba. Kiderült, korán szálltunk le a vonatról. Mivel január 23-a volt (1973-ban) és hó és hideg, ezért az egyetlen épkézláb lehetőséget választva az erőmű felé vettük az irányt. Az erőmű várható melege és a portán "beígért" lakáshoz jutás nem vonzott annyira, hogy feledjem Ricsi bácsi, szeretett és erőműves gyakorlattal rendelkező géptan tanárom tanácsát: Gyerekek, erőműbe ne menjen dolgozni senki! Egy ilyen szívhez szóló, (nagy)atyai figyelmeztetést az embernek komolyan kell vennie, ezért én is a komolyabbnak gondolt munkahelyek felé irányítottam lépteimet. Az Erőmű portáján megmondták, merre kell a Láng Gépgyár, Április 4 Gépgyár, Ganz-Mávag, Vertesz telephelyeit keresni. El is indultunk a mai Csenterics Sándor úton kifelé a felsorolt cégek telephelyei felé. 

A II-es portától kifelé azonban eléggé riasztónak tűnt a betonkerítéssel szegélyezett, végtelenbe futó út és a hósivatag, ezért visszafordultunk és az ERBE hőközpont melletti kapun munkára jelentkeztem az Erőműben. Győzött a valóságérzék!

Felkísértek bennünket a személyzeti osztályra, ahol Kása Magdi ült az előszobában. Rövid várakozás után bemehettünk Márton Imre osztályvezetőhöz. Olyan szívélyesen fogadott bennünket, hogy 42 év múltán is megmelengeti a szívemet az emléke. Talán a gépésztechnikusi végzettségemnek köszönhetem de azt gondolom, ha csak egy betanított lakatos lettem volna, akkor is ezzel a szeretettel fogad. Megkérdezte hol dolgozok, mit csináltam a középiskola után? Elmondtam, hogy betanított lakatosként dolgoztam bevonulásom előtt és egy keveset utána, majd pedig polgári alkalmazottként mentem vissza a honvédséghez, gépjárműtechnikus beosztásba, volt parancsnokom hívására. Elmondtam, nem elégít ki ez a munka, ezért szeretnék váltani. Ez igaz is volt. A lakáshoz jutás lehetőségének reményét is említettem. Válaszában büszkén közölte, hogy amennyiben felvételt nyerek, úgy új, összkomfortos lakást tudnak kiutalni. Voltam olyan szemtelen, hogy azt mondtam: Tudom! Visszakérdezett: Honnan tudja? Nem tudom már pontosan mit válaszoltam, de valami olyasmit, hogy ez kiderül az újsághírekből.

Megkérdezte, milyen elképzelésem van, melyik területen szeretnék dolgozni? Erről még nem gondolkoztam ezért elmondta, hogy az üzemeltetés és karbantartás a két fő terület, ezen belül pedig a villamos, a kazán és a turbina osztályok szervezetében folyik a munka. Az üzemeltetés volt szimpatikusabb számomra, (szerintem egybevágott a választásom az üzem érdekével is) ezért Mülbacher István Turbina Osztály vezetőhöz irányított. Az irodaépületből a vezénylői folyosón végigmenve a dübörgő kazánok és a C blokkok tápvízosztó állomásai mellett ízelítőt kaptunk a munkakörülmények hőmérsékleti viszonyairól. A rengeteg csővezeték, a hatalmas méretek, a hőség, a zaj és a rezgés arról mesélt: hatalmas energiák feszülnek a felszín alatt. A folyosó elején katedrálüveges forgóablakok egyikén engedtek be friss levegőt, ami a párától fullasztó hőséget enyhítette. A kazánok felé nyíló ajtók mögött lépcsők vezettek a sötétbe, időnként egy gépész tűnt el vagy bukkant elő. Benéztünk az első vezénylőbe rácsodálkoztunk egy olyan világra, amely már elavultnak számított akkor, nekünk azonban mégis hatalmas élmény volt. A következő vezénylőben megismétlődött az élmény. A tápvízosztó állomás csőkígyói és hatalmas szerelvényei nyugalmat, a mintavételező állványokon sorakozó palackokba vékonyan folyó vizek pedig mozgalmasságot árasztottak.

Kísérőnk közben arról beszélt, hogy a szakmai hierarchia az üzemlakatosnál kezdődik, utána kazánon az égőtérkezelő, turbinánál a tápházi gépész következik. Felettük van a kazán és a turbina gépész, őfelettük pedig a kazán és a turbina blokk kezelők vannak. A csapat munkáját a műszakvezető fogja össze, külön a kazán és a turbina oldalon. Előmenetelre blokk kezelőségig, jó esetben műszakvezetői szintig van lehetőség. Ekkor ez nagyon nem érdekelt, illetve úgy éreztem, ez rám nem vonatkozik. Az előfelvételi javaslatot megelőző beszélgetés részleteire már nem emlékszem, de az nagyon jól esett, amikor Mülbacher István két évvel ezelőtt, Lehel Vilmos temetése után még emlékezett rám. Ez azért is volt nagy dolog, mert végül nem dolgoztam vele egy napot sem. Munkába állásra a március 1-i időpontot javasoltam, amit Mülbacher elvtárs is elfogadott. 

A személyzeti osztályon a sikeres előfelvételi javaslatot a jövő részletes megtervezése követte. Mikor megtudta, hogy még nem vagyunk házasok, elővette az asztali naptárát és megkérdezte, mikorra tervezzük az esküvőt? Az esküvőig pedig ott van a házaspári szálló, ahol külön szobában ugyan, de lakhatunk. Csak Borika nénire kell vigyázni! Hű de sürgős lett hirtelen! Igen, mert csak házaspárok kaphatnak lakást. A nászútra pedig balatoni beutalót kapunk az Erőműtől! Szemtelenségem most sem hagyott cserben és hegyvidékre kértem a beutalót. Némi töprengés után erre is talált megoldást, az ÉMÁSZ üdülőjét Mátraszentimrén. Összenéztünk anyával! Ez igaz lenne? Akarjuk? Akartuk! Kitűztük az esküvő napját június közepére. Megbeszéltük, hogy március 1-én jelentkezem felvételre. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy páromnak nem is kértünk munkalehetőséget mondván, hogy még úgy is utazgatni fogok Pestről, ne kelljen kettőnknek ingázni! Elköszöntünk egymástól és megkezdődött a nagy kaland, egy életre szóló kaland. Alig akartuk elhinni, hogy ilyen létezik. Hazafelé már az Erőmű főkapuján mentünk ki nagy boldogan.

 A Dunamenti Hőerőmű Vállalat főbejárata 1972-ben

1-es_porta_1972.jpg

 

süti beállítások módosítása